Projektnyitó rendezvény

A pályázat nyitó rendezvénye : az MTKSZ Marcali Hulladékkezelő Központjának Telepén, a meghívott polgármesterek, testvérvárosunk képviselői és civil érdeklődők, valamint a sajtó képviselői előtt Dr. Sütő László polgármester tájékoztatást adott a pályázat céljáról, a megvalósítás elvárt eredményeiről, a város és kistérsége életében. A környezeti fenntarthatóság érdekében tett óriási lépéstől hosszabb távon joggal várhatjuk az életminőségünk javulását. Krajczár Ibolya az MKTSZ ügyvezetője ehhez még hozzátette: a XXI. századi technológia mellett nagyon fontos a lakosság részvétele, hisz ezek a célok csakis az egyének tudatos, aktív közreműködésével érhetők el.

Látogatás a Hulladékkezelő Központban

A Marcali az Otthonunk Egyesület 2015. május 18-ára üzemlátogatást szervezett az MTKSZ Marcali Hulladékkezelő Központjának Telepére. A megjelent kicsi, de érdeklődő látogató közönség Krajczár Ibolya ügyvezető igazgató és Varga Zoltán telepvezető közreműködésével szakszerű tájékoztatást kapott a hulladékfeldolgozás menetéről. Üzem közben láthattuk a szelektív válogatást és előkészítést végző nagyon korszerű gépsorokat. Megtapasztalhattuk, hogyan lesz a kommunális „szemétből" újra felhasználható alapanyag.

 

Galéria - www.marcaliportal.hu

Projektzáró rendezvény a Kulturális Korzóban

Ma rendezték meg a Marcali Kulturális Korzó mozi termében a KEOP-1.1.1/C/13-2013 pályázat záró rendezvényét. A programon részt vett Móring József Attila a körzet országgyűlési képviselője, valamint több a Társuláshoz tartozó település polgármestere. A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás abból a célból jött létre, hogy a forrásaik célszerű és optimális felhasználásával biztosítsa a mind magasabb szintű ellátást és szolgáltatást a térség lakói számára.

Főmenü