Marcali Napló

Választókerületi vigasságok

várdomb

A marcali nyár manapság már elképzelhetetlen választókerületi vigasságok nélkül. A kialakult hagyományoknak megfelelően a képviselők az idén is megszervezték az egykori búcsúk hangulatát is megidéző összejöveteleket.

" A mi utcánk ó be szép "/lehetne?/

Hunyadi Laktanya Fehér János könyvérőlRTNaplonak

A szocialista Magyarországon a laktanyák titkos objektumoknak számítottak, ezért mindenhol kitették eléjük a táblát: Fényképezni tilos! Ebből lehetett megtudni, hogy pontosan hol találhatók...

Szép Otthon

tablak2018

Évről évre népszerűbb a Városi Önkormányzat „Szép Otthon" nevű pályázata, ma már közel kétszáz család lakóhelye viselheti a kitüntető címet - a városban járva egyre több ház falán láthatjuk az ezt igazoló jellegzetes táblát.
A legszebbeket ezen felül minden évben díjazzák is, az idei eredmények a következők:

A fáradhatatlan Ahmad doktor bácsi - Dr. Ahmad Al Banna

ahmad3

Rettentő sokat dolgozik. Hosszas egyeztetés után, csak kora este tudunk leülni beszélgetni, miután az utolsó kis beteg is távozik az orvosi rendelőből. Mosolyogva, vidáman fogad, egyáltalán nem látszik rajta, hogy reggeltől fogva talpon van, gyermekeket gyógyít, vígasztal a bajban.

A boronkai Széchényi-kastély

1. kép

A boronkai földterületek a 18. század legnagyobb részében a Gyulai Gaál család tulajdonában voltak, a településen majorságuk működött. A 19. század első harmadára kényszerűségből fokozatosan eladogatták a birtokaikat, amelyek egy részét 1836-tól a somogyfajszi Kund család, másik részét 1842-től a marcali Széchényi Pál szerezte meg. A ma is álló kastélyépületet 1908-ban Kund Gusztávné ifj. Sztelek Ferenccel építtette fel.

Nyár Marcaliban II.

fröccs1

Augusztusban és szeptemberben is változatos és gazdag programokat kínált Marcali.

Előzetes

találkozó2

Mindkét ötven éve érettségizett egykori gimnáziumi osztály megtartotta jubileumi találkozóját a közelmúltban. Sorsuk, életútjuk, a városhoz való viszonyuk Marcali múltjának szerves része, de a mához is szól, "mai magyarok !"
Az eseményről következő számunkban olvashatnak részletes beszámolót, ízelítőül egy rövid előzetes:

Főmenü