MEGKÉRDEZTÜK - Tamásné Turbéki Angéla:


DSC 0061
1. Milyen évet hagynak maguk mögött?  Minek örültek idén leginkább? Mi az, ami jobban is sikerülhetett volna? Volt-e számottevő változás az életükben? És a családéban? Keveredtek-e valamilyen humoros helyzetbe? Átéltek-e valamilyen érdekes helyzetet? 2. Mit várnak 2019-től?  Milyen feladatok állnak  előttük? Mit szeretnének?  Milyen változásnak örülnének? Mitől tartanak leginkább? Van-e, lenne-e három kívánságuk?


1. Számomra nagy változást hozott a 2018 év. Huszon öt éven keresztül csoportban dolgozó óvodapedagógusként mindig lelkesen és kellő elhivatottsággal végeztem a kisgyermekek nevelését. Boldognak éreztem magam, ha mosolyt tudtam csalni a gyermekek arcára, ha sikerült a sírós kisgyermeket megvigasztalni, ha a boldogság érzését egy által kezdeményezett játékban élhették meg, ha élményt tudtam nyújtani egy kiránduláson, sétán, túrán. De az életem úgy alakult, hogy a csoportban végezett munkámat ebben az évben, intézményvezetői feladatok váltották fel. Az új feladatköröm az óvodai nevelést másik szegmensét mutatta meg számomra, a különböző élethelyzetek megítélését, a döntések súlyának megtapasztalását, a mindenkor törvényes és méltó vezetés egyensúlyának megtartását. A választott út nagyon göröngyös, de minden nap új lendületet adnak az elvégezendő feladatok, az azonnali megoldásra váró problémák. Ha visszatekintek az elmúlt évre, minek is örültem igazán, akkor nagyon röviden csak annyit mondanék mindennek, ami velem történt, függetlenül attól, hogy az negatív vagy pozitív töltetűek voltak. A pozitívak megerősítettek, a negatívak tanítottak. Örömmel gondolok vissza a sok családi kirándulásra, melyek - olykor a nehéznek tűnő helyzetekben - erőt adtak számomra. Hálás vagyok a sorsnak, hiszen azzal foglalkozhatom, amit szeretek, amit örömmel végzek. Köszönettel tartozom, a családomnak, akik mindig mellettem állnak és támogatnak a céljaim elérésben.2. Biztos vagyok abban, hogy a következő év is legalább annyira mozgalmas lesz, mint az idei volt. A nevelési év feladatait áttekintve bővelkedni fog sok megvalósítandó feladatban, szakmai napokkal, tanfelügyeleti látogatásokkal. A munkámban szeretnék az elveimhez hű maradni, olyan döntéseket hozni, mely szakmailag és emberileg is elfogadható, biztos utat mutatva a fejlődés irányának. Bízom abban, hogy a számomra fontos emberekkel sok időt tölthetek és közösen fedezhetjük fel a körülöttünk lévő „szépségeket”, miközben kirándulunk, túrázunk, vagy akár a vízparton egy jó könyv mellett horgászunk.