Új üveggyűjtő járat Marcaliban

 

20170412 140208

A napokban Marcaliban és a környező településeken egy új fejlesztésű, modern üveggyűjtő járat állt munkába. Erről, és egyéb aktuális kérdésekről kérdeztük a helyi hulladékszállító cég ügyvezetőjét, Krajczár Ibolyát.

 

- Valóban egy szinte teljesen új fejlesztésű eszközt vásároltunk önerőből annak érdekében, hogy az üveget – ezt a speciálisan gyűjthető csomagolóanyagot – a lehető legnagyobb hatékonysággal és a többi járművünket kímélve tudjuk összeszedni – tájékoztatta a Marcali Naplót az ügyvezető.

- Mitől más ez, mint egy kukásautó?
- A tömörítő-berendezéssel ellátott autók hidraulikus szerkezeteiben a nagy fajlagos tömegű tört üveg rövid időn belül jelentős kopási károkat, gyakori meghibásodásokat okoz. Ezt kellett kiküszöbölni egy olyan gyűjtőeszközzel, amiben nincs tömörítő szerkezet; hiszen az üveg nem igényel tömörítést a gyűjtés vagy szállítás során. Olyan partnercéget találtunk, akik elkötelezettek a folyamatos innováció mellett és jelentős referenciával is rendelkeznek ezen a szakterületen; így megbízhattunk a szakértelmükben. Társaságunk megvásárolta azt a speciálisan a mi járművünkre kialakított gyűjtőkonténert, ami akár házhoz menő rendszerben, akár a gyűjtőszigetekről a 60 – 1100 literes edényeket gyorsan, kis létszámigénnyel tudja üríteni és gyakorlatilag nincs kopó szerkezete, így a fenntartása gazdaságos.

- Az üveget a gyűjtőszigeteken lehet elhelyezni?
- Az öblös üveget tehetjük a közterületi gyűjtőkonténerekbe, ilyen például a befőttes, boros, sörös üveg. A síküveg (ablak és ajtóüveg) nem oda való, azt a hulladékgyűjtő udvarban (Puskás Tivadar u.) lehet leadni. A drótüveget csak bontási hulladékként, a szélvédő üveget elkülönítve, nem lakossági eredetű hulladékként vesszük át. Fontos, hogy a hőálló üveg se kerüljön a gyűjtőszigeti konténerekbe. Ez nem a gyűjtést, hanem az anyag hasznosítását akadályozza.

- Milyen hatékonyan szelektálnak a marcali emberek?
- Sajnos minden tekintetben elmaradunk az országosan elvárt éves mennyiségtől. Attól, hogy a gyűjtőautók modernek, nem válogat aktívabban a lakosság. A házhoz menő rendszer mennyiségi növekedést eredményezett különösen a műanyagok (PET palackok, fóliák) tekintetében, a papírt sajnos még mindig sokan elégetik, de itt is tapasztalható némi javulás. Az üvegnél is ez lenne a hatékony, ugyanakkor el kell fogadnunk, hogy még egy kukát az udvarba már nem biztos, hogy szívesen fogadna a lakosság. Meggyőződésem, hogy a szelektíven gyűjtött hulladékok mennyisége az életszínvonal emelkedésével arányosan nő.
Mi egy szegényebb régióban szolgáltatunk, ezért az országos tervben meghatározott célokat (1 év alatt 1 főre: 10 kg papír, 6 kg üveg, 4 kg műanyag, 1 kg fém gyűjtése) csak a műanyagok tekintetében tudjuk megközelíteni (3,6 kg).

- Miért jó, ha sok csomagolóanyagot válogatunk külön?
- Az elkülönítetten gyűjtött hulladék tisztább, a feldolgozása magasabb minőségi követelményeknek megfelelő termék előállításához is alkalmas lehet. A vegyesen gyűjtött hulladékot is feldolgozzuk a Marcali Regionális Hulladékkezelő Központban, Cserhátpusztán. Abból is keletkezik vasfém, vagy Alu doboz, csak azt már lényegesen nehezebben veszik át a hasznosítók, a hasznosításra alkalmassá tétele nagyon sokba kerül; nemcsak pénzben kifejezve, hanem a környezetünknek is, hiszen magas energia-igénnyel járó folyamat az előkezelésük. Ugyan a haszonanyag árát nem a közszolgáltató kapja, mégis jobb, ha a PET palack a sárga kukába, nem pedig a vegyes gyűjtőbe kerül.

- Sokan nem igazán tájékozottak, hogy mit, hová tegyenek.
- A szívügyem a szelektálás, nálunk otthon életformává vált. Jó volna, ha minden családban így lenne, de azért a minimális válogatás mindenkitől elvárható, és nem utolsó sorban jogszabályi kötelezettség is. Nem is annyira bonyolult; minden, ami papírból van, az a kék kukába kerüljön. A sárga kukánál a következő hármas szempont alapján nagyon rossz döntést nem lehet hozni: 1. csomagolóanyag-e?; 2. tiszta-e?; 3. milyen anyagból van?. Az első két kérdésre igen válasz után a harmadik alapján már a kuka színe egyszerű. A papír a kékbe, ami nem papír, az a sárgába megy. Az italoskarton is a sárgába, hiszen abban nem csak papír van (műanyag és fém réteg is lehet). A pvc hiába műanyag, ne kerüljön a sárga kukába, igaz, ez a hulladék már az 1. kérdésnél kiesik. Amiről nem tudjuk eldönteni, az inkább maradjon a vegyes gyűjtőben. A zöldhulladék a barna kukába kerüljön, de én mindenkit inkább a helyi komposztálásra buzdítok.

- Lehet még emelni a marcali szolgáltatási színvonalon?
- Mindig lehet többet nyújtani, a lehetőségeket elsősorban az határozza meg, hogy milyen költségszinten tudunk maradni. Azzal, hogy az állam szedi be a közszolgáltatásért fizetendő díjat, és a közszolgáltató cégek költségeit az állami koordináló szerv téríti, sok minden változott. Nincs kintlévőség, ugyanakkor nagyobb késéssel és kevésbé tervezhető mértékben jutunk a bevételeinkhez. Amit az állami finanszírozás enged, azt a lakosság pozitív változásként biztosan érzékelni fogja. Az idén nagy hangsúlyt fektetünk a gyűjtőszigetek gaztalanítására, és körzetekre bontva szeretnénk a barna kukák fertőtlenítő mosását is biztosítani a nyári időszakban egy-egy alkalommal, díjmentesen. Szívesen fogadjuk az építő kritikát is; magam pozitív szemléletű ember vagyok, és hiszem, hogy több ember mindig okosabb, mint egy; fontosak a visszajelzések. Bárki kereshet azzal, hogy van egy jó ötlete, megvizsgáljuk.

Most a házhoz menő üveggyűjtés fogadtatását térképezzük fel a cégünknél írandó szakdolgozatban; ha szeretne a témához hozzászólni, bárki megteheti az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. elérhetőségekre küldött üzenetével. Szerk.