Ifj. Kőrösi Andrást, a Marcali VFC vezetőedzőjét kérdeztük

bandi

-Hogyan készül a csapat a tavaszi szezonra?

 

Heti 3 edzéssel és hétvégi edzőmérkőzésekkel készülünk a tavaszi szezonra. A mostoha időjárási körülmények miatt február elején tudtunk először – idegenben, műfüves - nagy pályán játszani. Januárban a volt birkózó teremben végeztünk labdás feladatokat, a Park utcában pedig a száraz futásokat- mivel ez az egy járdaszakasz nem volt balesetveszélyes az egyesület környékén. Február elejétől már a kis műfüves pályát is tudtuk használni edzésekre. A hosszú évek óta meglévő problémánk, miszerint a külső élőfüves pálya villany világításának fényereje nem megfelelő, még mindig fennáll.

- Vannak-e változások a keretben?
Az anyagi keretünk nem teszi lehetővé, hogy a téli átigazolási szezonban nagy változásokat eszközöljünk a keretben, így jelen pillanatban nem tudok változásokról beszámolni. Ennek ellenére azon dolgozunk, hogy megerősítsük a keretet, tárgyalunk is játékosokkal, de amíg pont nem kerül az ügy végére, addig nem szeretnék többet mondani.
Ha nem sikerül változásokat eszközölnünk, akkor sem esünk kétségbe. Ha elkerülnek bennünket a sérülések, akkor a keretet alkalmasnak tartom arra, hogy a középmezőny elejére felkapaszkodjuk.

- Miben szeretnének erősíteni őszhöz képest?
Mindenben szeretnénk javulni, egyénileg és csapatban is van még hová fejlődnünk. Ha minden játékosom őszintén magába néz, elmondhatja, hogy volt már jobb őszi szezonja is. Ha egyénileg jobb teljesítményt nyújtunk, akkor a csapat teljesítménye is javulni fog.

- Mi a reális kitűzött cél?
Meg kell tartani, meg kell becsülni értékeinket, akik a marcali labdarúgásért akarnak tenni. Sok tehetősebb megyei csapat kereste fel a téli átigazolási szezonban is játékosainkat- jóval kedvezőbb feltételeket ígérve, biztosítva-, ők mégis maradtak. Ezt meg kell becsülnünk. A bajnoki helyezéseket tekintve és az őszi szezont figyelembe véve a középmezőny a reális célunk idén. Az U19-es csapatból több játékosnak is szeretnénk lehetőséget adni tavasszal.

- Elégedett-e a nézőszámmal, a szurkolókkal? S a város támogatásával?
A nézőszámmal és a támogatással maximum a Barcelonánál lehetnek elégedettek, illetve ott sem. A kis pénz, kis foci elv nálunk is működik. Kiss Lajos kollégámmal nagyon szívesen dolgoznánk olyan lehetőségekkel, mint a tehetősebb megyei klubok. Ha jönnek az eredmények és mindezt a marcali kötődésű játékosok segítségével érjük el, akkor a nézőszámunk is nőni fog, mint ahogy az utolsó kupameccsünkön meg is töltöttük a lelátót. És ha már a lelátónál tartunk: az egyesület Sport utcai épületeire is ráfér a javítás. Nem kimondottan a felnőtt csapat miatt, hanem azért, hogy az utánpótlás csapatainkban szereplő több mint 100 igazolt labdarúgó palánta megfelelő körülmények között készülhessen. A lelátó alsó része romos, az utcafront felől több helyen jön le a vakolat, a törött székek eltávolításra kerültek, helyük üresen tátong, a reklámtábláinkon meglátszik az idő vasfoga… Ezeket a javításokat csak a város támogatásával tudjuk elvégezni.
Horváthné Csoszó Gyöngyi