Amivel gazdagodtunk

Amivel gazdagodtunk

A járvány sújtotta 2021. év nem volt könnyű a települések életében sem. Nemcsak a kisebb-nagyobb közösségek, civil szervezetek mozgástere szűkült, hanem a különféle megszorítások következtében az önkormányzatok pénzügyi helyzete se volt irigylésre méltó. Ezért aztán dupla öröm, hogy városunk idén is tudott néhány komolyabb eredményt felmutatni, amire büszkék lehetünk.

 

varos1 másolata

 

Hosszú út vezetett az ötlettől a megvalósulásig: Molnár Ágnes képviselőnő gondolt rá először, hogyha van a városban Szent II. János Pál pápáról elnevezett tér, kellene oda róla egy szobor is. Tervét közadakozásra támaszkodva szerette volna kivitelezni, de a járvány közbeszólt, a gyűjtés akadozott. A szervezők azonban nem adták fel, és a széleskörű összefogás eredményre vezetett, a szobor - Szórádi Zsigmond munkája - elkészült.
Október végén került sor a leleplezésre, ünnepélyes keretek között, ahol a helyi politikai élet szereplői mellett Lengyelország is képviseltette magát. A résztvevők meghallgathatták Varga László megyéspüspök szentmiséjét, aki a szeretet fontosságára hívta fel a figyelmet. A szeretetére, aminek az ember gondolatait, érzelmeit és tetteit egyaránt vezérelnie kell.

 

varos2 másolata

 

Közel 300 millió forintot nyert Marcali az Európai Unió által biztosított keretből a bölcsőde felújítására. Ebből a pénzből nemcsak maga az épület lehetett szebb és sokkal korszerűbb, hanem játékokra is futotta, és az intézmény működéséhez szükséges egyéb eszközöket is tudtak vásárolni. A város legkisebb polgárai örömmel vették birtokukba megszépült környezetüket, és szüleiknek sem mindegy, hogy milyen az a hely, ahol nap mint nap ott hagyják gyerekeiket, akár éveken keresztül.

 

varos3 másolata

 

Régi sérelme a város észak-keleti részén lakó embereknek a mindennapi nyugalmukat állandóan zavaró nagy teherautó- és kamionforgalom. Eddig nem sokat sikerült javítani a helyzeten, magyarul: semmit. Szinte egy városrésznyi területen több üzem is található itt, nekik muszáj valahogy a teherforgalmukat elvezetni, és más lehetőség keresése nem igazán állt érdekükben.
Most végre körvonalazódni látszik a megoldás: az új ipari parkhoz olyan út épül, ami közvetlenül csatlakozik az elkerülőhöz, így ezeknek a járműveknek elő lehet írni, hogy azt használják.

 

varos4 másolata

 

A leglátványosabb attrakció ebben az évben kétségtelenül a főutca átalakítása volt. Az építkezést jócskán kísérte aggodalmaskodás is: lesz-e elég parkoló, jól megközelíthetőek maradnak-e az üzletek, nem torlódik-e fel a forgalom a felére zsugorodott közlekedési sávokban, stb.
Itt aztán el lehetett mondani, hogy a munkálatok minden mozzanata árgus szemek figyelő tekintete előtt zajlott. Szebb lesz-e, jobb lesz-e, mint azelőtt volt?
Az lett. Mindennél egyértelműbb bizonyíték rá, hogy a város polgárai hihetetlenül gyorsan belakták. Megteltek a teraszok, benépesültek a padok, sétálgattak rajta az emberek, meg-megállva, a szemet pihentető zöldfelületeket, a gyönyörű virágokat csodálva. Hogy meddig marad így, az már rajtunk, marcaliakon fog múlni. Vigyázzunk rá nagyon, mert a miénk.