Pályázati hírek

szechenyi 2020 logoMarcali Város Önkormányzata sikerrel pályázott a KEOP-5.7.0 számú Középületek kiemelt jelentőségű épület-energetikai  fejlesztése című pályázaton. 

Az elnyert 150 millió forint a Katona József utcai Óvoda,  a Városháza és melléképületei,  valamint a Szociális Ellátó Központ főépülete energetikai felújítására használható fel. Ez a fenti  épületek külső nyílászáróinak cseréjét, a tető ill. lapostető szigetelését  és a külső hőszigeteléseket jelenti, melynek eredményeként jelentős energiamegtakarítás érhető el. A munkálatok szeptember elején kezdődnek és előre láthatóan december végéig fejeződnek be. Az érintett intézmények felújítás alatti  működéséről  hírt adunk a városi honlapon!


DDOP-3.1.3/G-14-2014-0130. sz. Marcali Dózsa Gy. és Tavasz utcai háziorvosi rendelő épületek korszerűsítése c. pályázat eredményeként 35.4 millió Ft értékű felújítási munkák kezdődtek a fenti két intézményben augusztus elején. A Dózsa György utcai rendelő teljes felújítása mellett a Tavasz utcai rendelő lépcsőjét is átépítik, akadály mentesítik, és nyílászáróit is lecserélik, illetve a külső hőszigetelés is megvalósul.


KEOP-4.10.0/N/14-2014-0277 sz. Fotovoltaikus rendszerek kialakítása Marcaliban c. pályázatnak köszönhetően  napelemes rendszer kerül a Városi Fürdő és Szabadidő Központ és a Kulturális Korzó tetejére. A 37.4 millió forintba kerülő,  57kWp-teljesítményű beruházás augusztus végéig elkészül,  a két intézményben ez évi 2-3 millió Ft közötti megtakarítás jelent.

Marcali Város Önkormányzata

cimer1Marcali Város Önkormányzata

8700 Marcali, Rákóczi u. 11.
Közp. telefon: 06 85 501 001
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Honlappal kapcsolatos észrevételek: 
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.