Pályázati hírek
szechenyi2020-esza

szechenyi 2020 logo allo color RGBA Marcali Helyi Közösség Egyesület TOP-7.1.1-16-2016-00024 azonosítószámú „Zöld Korzó – Kortalan kultúra Marcaliban” című pályázata keretében 2017 szeptemberében véglegesítette a Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégiáját. Az ebben rögzített fejlesztési elképzelések megvalósítását szolgáló pályáztatási rendszer első felhívása „Kulturális Korzó” Vásártér felújítása címmel (kódszáma: TOP-7.1.1-16-H-024-1) a mai nappal jelent meg.

A Marcali HACS munkaszervezete elkészítette a Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégiában nevesített kulcsprojekt tervezetét. A tervezetet a közszféra, vállalkozói és civil szféra helyi szereplőiből megalakult Felhívás Előkészítő Munkacsoport megtárgyalta, az Irányító Hatóság 2018. június 19-én jóváhagyta.

A felhívás célja, hogy a városközpont kihasználatlan, nem hasznosított épületei olyan kulturális funkcióval bővüljenek, melyek a hagyománytisztelet és identitásőrzés miatt emlékeztetnek az épületek eredeti funkciójára, és megújulásuk által közösségi térként funkcionálhassanak. A fejlesztés eredményeként a Vásártér felújítása egyszerre nyújthat infrastrukturális hátteret a közösségi alapú gazdaságfejlesztéshez (piac épület szerkezetének megtartásával, a helyi termékek kereskedelmének népszerűsítéséhez), valamint a helyi kézműves hagyományok fennmaradásához, gyermekjátszótérként pedig találkozási pontot hozhat létre a gyermekes családok, nagyszülők, piacra látogatók számára, bővítve az idegenforgalmi kínálatot.

A támogatási kérelmek benyújtására 2018. július 20-tól 2018. augusztus 31-ig van lehetőség. A pályázati dokumentáció megtalálható és letölthető a www.clld.marcali.hu honlap „Pályázatok” fül alatt.

A Stratégiában meghatározott további helyi felhívások megjelenése 2018 második felében várható és 2019 első negyedévében várható.

 

sajtóközlemény (pdf)

Marcali Város Önkormányzata

cimer1Marcali Város Önkormányzata

8700 Marcali, Rákóczi u. 11.
Közp. telefon: 06 85 501 001
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Honlappal kapcsolatos észrevételek: 
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.