Noszlopy Gáspár szabadságharcos hős Marcali és környékéért kifejtett tevékenysége

1.A helyi  érték megnevezése:

Noszlopy Gáspár szabadságharcos hős tevékenysége

 

2. Az értéktárba történő felvételt jóváhagyó bizottsági határozat száma:

8/2016. (IV.27.)

 

3. A helyi érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása:

kulturális örökség

 

 

4. A helyi érték fellelhetőségének helye:

Nem releváns

 

5. A helyi bemutatása

Noszlopy Gáspár 1820-ban született a Somogy megyei Vrácsikon (ma Újvárfalva) evangélikus vallású, kisnemesi családba Noszlopy Antal és Szeniczei Bárány Júlia gyermekeként. 1844-ben költözött a testvéreivel és özvegy édesanyjával Marcali-Kisgombára, ahol földet és szőlőt örököltek. Iskoláit Csurgón és Pápán végezte, majd 1841-43 között joggyakornok volt Pesten, ahol 1845-ben sikeres ügyvédi vizsgát tett. 1846-ban megválasztották a Marcali járás egyik alszolgabírójának. Noszlopy feladata volt – közigazgatási funkciói mellett – peres ügyekben azonnali, helyszíni döntést hozni. 1848 tavaszán kerületében kihirdette a forradalom vívmányait, beválasztották a megye új vezetőségébe, és részt vett a helyi nemzetőrség felállításában is. Sikeresen megszervezte a Jellasics horvát bán seregei elleni védekezést: Marcaliban és környékén több alkalommal megütköztek az ellenséges csapatokkal, foglyokat, harci felszereléseket zsákmányoltak. A hadi szerencse télen megfordult, a betörő császáriak 1849 januárjában megszállták a Dunántúlt. Noszlopy Gáspár követte a magyar kormányt Debrecenbe, ahol Kossuthtól az ellenállás megszervezésére kormánybiztosi megbízást kapott. Kilencezer főnyi felkelővel május elsején felszabadította Kaposvárt. A szabadságharc veresége után 1850 áprilisáig gerillaharcot folytatott. Menekülés közben Tiszabőn elfogták. Pesten raboskodott szökéséig. Újra bekapcsolódott az illegális szervezkedésbe. Távollétében családi birtokát elkobozták, testvérével együtt halálra ítélték. 1852 végén, árulás következtében, ismét fogságba esett, így tavasszal három társával együtt kivégezték. Országszerte szobrok, emléktáblák, iskolák és utcanevek őrzik emlékét.

 

6. A helyi értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források)

Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár. Kaposvár, 1987

Tarján M. Tamás: Noszlopy Gáspár születése

https://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1820_augusztus_17_noszlopy_gaspar_szuletese/

Kéziratban:

Móricz Béla: Noszlopy Gáspár élete.

 

7. A helyi érték hivatalos weboldalának címe: -  

 

noszlopy g

Csasznyi István: Noszlopy Gáspár

A mellszobor a Marcali Noszlopy G. Általános és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán található