Marcali Város Önkormányzata valós igényekre építve vállal szerepet a Marcali Expo szervezésében

Marcali Város Önkormányzata nem csak az április 27-én megrendezésre kerülő Marcali Expo helyszínét biztosítja, hanem a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy Megyei Igazgatósága és a Somogy Megyei Önkormányzat mellett aktívan szerepet vállal a szervezésben is.

A kiállítók megkeresésekor az önkormányzat a szakmai szervezetek és az érdeklődők visszajelzéseire építve döntött arról, hogy a kis és közepes gazdaságok legyenek az elsődleges célközönség. Azokat szeretnénk elsődlegesen segíteni a kiállításra kerülő termékek, eszközök és a technológiák bemutatásával, akik helyben és a térségben kis- és közepes méretű gazdaságban dolgoznak, illetve akik főfoglalkozásuk mellett gazdálkodnak.

A megkeresett kiállítók egyértelműen pozitívan nyilatkoztak az agrár profillal és céljainkkal kapcsolatban. A visszajelzések alapján már ők is hiányoltak egy hasonló tematikájú, valós igényekre reagáló rendezvényt a térségben. Az önkormányzat a helyi visszajelzésekre építve kíván a szervezéshez hozzájárulni, és az igények ismeretében kéri a kiállítókat a termékpalettájuk bemutatására.

A cél, hogy a térségbeli adottságokhoz igazodó, a térséget jól bemutató, szemléltető kiállítás és vásár jöjjön létre. A szervezők elkötelezettek, hogy ez a lehető legmagasabb szinten valósuljon meg.

A szervezés folyamatos, várjuk az érdeklődők jelentkezését a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen vagy a 85/501-080-as telefonszámon.

Nyomtatás