Jól vizsgázott a megújult városi honlap!

A Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) 2016-ban is elkészítette a magyar önkormányzatok törvénytiszteletét és átláthatóságát kutató felmérését, amely a magyarországi városok korrupciós kockázatát vizsgálja az önkormányzatok honlapjai alapján a tartalomelemzés módszerének felhasználásával. A felmérésben összesen 23 fővárosi kerület, a 23 megyei jogú-és további 322 várost, azaz összesen 368 települést vizsgáltak meg 2015. augusztus-szeptember folyamán.

Az önkormányzatok honlapjait a jelenleg hatályos törvények alapján összeállított szempontok szerint vizsgálták. Többek között rákérdeztek arra, hogy találhatóak-e a honlapon közbeszerzési szerződések, jegyzőkönyvek a testületi ülésekről, de az átláthatóságra vonatkozó kérdéseket is feltettek, például hogy milyen nyelven érhető el a honlap, vagy van-e rajta oldaltérkép.

A kutatás során használt két mutató a nyitottsági index (az adatokhoz való hozzáférhetőséget és azok átláthatóságát mutatja) és a törvénytiszteleti index (a törvényileg szabályozott információk közzétételére vonatkozik).

A nyitottsági index alapján Marcali honlapja a korábbi 8. helyezéscsoportból az 5. helyezéscsoportba került, ahol további 35 város található, köztük Pécs, Gödöllő, Nagykanizsa, Székesfehérvár vagy Vác. Somogy megyében a városok átláthatósági rangsorában Marcali a megyeszékhely Kaposvár után a 2. helyet foglalja el.

A törvénytiszteleti index tekintetében 2013-ban a városi honlap még csak a 6. helyezéscsoportban volt, 2015-ben viszont már a másodikban, ezzel a somogyi városok törvényességi rangsorában Marcali a legjobb eredményt érte el Kaposvár mellett. Országos szinten 9 város előzi meg Marcalit, velünk egy kategóriában még 28 város foglal helyet, például Balatonfüred, Debrecen, Eger vagy Szombathely.

Forrás: https://www.crcb.eu/

Nyomtatás