Közérdekű adatok

Közszolgáltatások

 

1. A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások megnevezése:

- hulladékkezelés

(szilárd hulladékkezelés és a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízkezelés)

- köztemetők fenntartása 

- ivóvízellátás, szennyvízelvezetés

 

2. A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások tartalmának leírása, az igénybevétel rendjére vonatkozó tájékoztatás:

 

Hulladékkezelés:

Szilárd hulladékkezelés

Gondoskodás a települési szilárd hulladék rendszeres összegyűjtéséről, elszállításáról és ártalommentes elhelyezéséről helyi közszolgáltatás útján. Az e tárgyban alkotott rendelet célja, hogy meghatározza a város területén keletkezett települési hulladék gyűjtésének, szállításának és ártalommentes elhelyezésének továbbá a közterületek tisztántartásának szabályait, elősegítse a köztisztasági és a közegészségügyi rendelkezések betartását, valamint az épített és természeti környezet védelmét, a tevékenység kiszámíthatóságát, ellenőrizhetőségét. A települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatást 2027. szeptember 30-ig a DBR Dél-Balatoni Régió Nonprofit Kft. alvállalkozójaként az MTKSZ Marcali és Térsége Közszolgáltató Nonprofit Kft. végzi.

(A települési hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatásról, a közterületek tisztántartásról szóló 21/2013. (X.18.) önkormányzati rendelet)

A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízkezelés

Gondoskodás a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz rendszeres összegyűjtéséről, elszállításáról és ártalommentes elhelyezéséről helyi közszolgáltatás útján. Az e tárgyban alkotott rendelet célja a közcsatorna hálózatba be nem kapcsolt ingatlanokon álló építmények használata során keletkező nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtésére, elszállítására és ártalommentes elhelyezésére vonatkozó helyi szabályok megalkotása. A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos közszolgáltatást 2021. december 31-ig a KO-SZESZ Kft. végzi.

(A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos kötelező közszolgáltatásról szóló 22/2013. (X.18.) önkormányzati rendelet)

Köztemetők fenntartása:

Gondoskodás a temetőkkel és a temetkezési tevékenység ellátásával összefüggő feladatokról. Az önkormányzat 2025. december 31-ig a köztemetők és létesítményeik fenntartásáról, üzemeltetéséről kegyeleti közszolgáltatási szerződés keretében gondoskodik a Somogy Megyei Temetkezési Szolgáltató Kft., mint szolgáltató bevonásával gondoskodik.

(A temetőkről és a temetkezésről szóló 20/2000. (IX.15.) önkormányzati rendelet)

Ivóvízellátás, szennyvízelvezetés:

Közszolgáltatás keretében gondoskodás az egészséges ivóvízellátásról, a szennyvízelvezetésről és a szennyvíztisztításról. Az önkormányzata, mint Üzemeltetésbe adó a tulajdonában lévő közcélú ivóvízellátó rendszer működtetéséről, közcélú szennyvízelvezető rendszer és szennyvíztisztító telep üzemeltetéséről bérleti szerződés keretében 2034. december 31. napjáig terjedő határozott időre a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt., mint Üzemeltető gazdálkodó szervezet bevonásával gondoskodik.

Marcali Város Önkormányzata

cimer1Marcali Város Önkormányzata

8700 Marcali, Rákóczi u. 11.
Közp. telefon: 06 85 501 001
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Honlappal kapcsolatos észrevételek: 
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.