„Tanár Úrnak tisztelettel…”

gál5
Október 3-án emléknapot rendezett Dr. Gál József tiszteletére a Marcali Múzeum és a Marcali Múzeum Alapítvány.
gál6A „Tanár Úrnak tisztelettel ...” Dr. Gál József emlékére: visszatekintések és tanulmányok című könyv bemutatójával kezdődött a megemlékezés. A kötetet Dr. Majdán János történész, egyetemi docens méltatta. A kiadvány szerkesztői: H. Rádics Márta, Vidák Tünde, Huszár Mihály. gál2
Dr. Sütő László köszöntőjében elmondta, hogy ő 1989-ben került szoros kapcsolatba Dr. Gál Józseffel. Munkássága hozzájárult ahhoz, hogy Marcali Város Önkormányzata úgy döntött, saját kezébe veszi a múzeumot. A Tanár Úr lett az igazgatója, aki a tanítást és a kutatómunkát is tovább folytatta. Nem volt könnyű ember, de az életét arra tette fel, hogy városunk múltját tanulmányozza. A középiskolásokkal megismertette nem csak a város múltját, hanem azt is próbálták megélni, milyen polgárnak lenni itt. Ha csak ennyit tett volna, már ez is sok lenne. Városunk múltját segített megismerni, hogy arra mindig büszkék lehessünk.
gal egybenA visszaemlékezések után az emlékkiállítás megnyitójára került sor, majd volt lakhelyén, a Marcali Park utca 4-6. szám alatti lakóháznál emléktáblát helyeztek el, s megkoszorúzták sírját a Központi Temetőben. gál7
Számos tanítvány, volt kolléga, s a tanár úr családja is jelen volt az eseményen. HCSGY