Künzelsaui küldöttség Marcaliban

Marcali Múzeum Ilácsa József
Szeptember 28-30-ig Marcaliban járt németországi testvérvárosunk, Künzelsau küldöttsége. A delegációt Stefan Neumann polgármester vezette.


Marcali Múzeum 2. Ilácsa József
A küldöttség tagjai közt üdvözölhettük  a künzelsaui várostörténeti egyesület elnökségének néhány tagját is. Az egyesület és a Marcali Múzeum vezetősége az idei év tavaszán vette fel a kapcsolatot és a németországi látogatást követően most városunkban köszönthettük képviselőiket. A programok közt így kiemelkedő jelentőségű volt a múzeumi látogatás, melynek során vendégeink megismerkedhettek a Marcali Múzeum sokrétű tevékenységével és részt vehettek egy rendhagyó tárlatvezetésen. Terveink közt közös kiállítások és ezekhez kapcsolódó kiadványok szerepelnek, melyeket mindkét város vezetése támogat. Vendégeink látogatást tettek a Marcali Rendőrkapitányságon. Korábban már egy jól működő kapcsolat volt a két város rendőrsége közt, melyet most szeretnének újra élettel megtölteni. Júliusban Künzelsauban Markus Kiesel kapitányságvezető bemutatta az ottani rendőrség munkáját, most pedig a marcali rendőrség szervezeti felépítéséről és működéséről hallhattunk részletes beszámolót és beszélhettük meg a következő időszak feladatait. A küldöttség tagjai részt vettek az Érik a szőlő őszi fesztivál programjain. Ezt követően jövő évi terveinket, közös programjainkat egyeztettük.  Zajcsukné Páhi Katalin – Aranyné Varga Marianna

 


Nyomtatás