Kiss László emlékére

 

Kiss Laci 2018

Gyógyíthatatlan betegségben elhunyt Kiss László, a város sportéletének kiemelkedő személyisége, a Városi Sportcsarnok alapító igazgatója. Osztozva a család gyászában, Vágó Zoltán 2015-ben készült interjújának részletével emlékezünk rá.Gyógyíthatatlan betegségben elhunyt Kiss László, a város sportéletének kiemelkedő személyisége, a Városi Sportcsarnok alapító igazgatója. Osztozva a család gyászában, Vágó Zoltán 2015-ben készült interjújának részletével emlékezünk rá.


20 éves lesz 2013 –ban a Marcali Városi Sportcsarnok, és 20 éves lesz a Marcali VSZSE. Beszélgetés Kiss Lászlóval, az intézmény igazgatójával, a Marcali VSZSE elnökével.A Marcali Városi Sportcsarnok története az 1991. április 17-i Városi Önkormányzat képviselőtestületi ülésén kezdődött, melyen döntés született – a  Marcaliban eddig nem létező -, nemzetközi méretű Központi Tornaterem (Sportcsarnok)  megépítéséről.A Sportcsarnok alapkövét 1992. szeptember 05-én rakták le, és ezzel megkezdődött a 2170 m2 alapterületű, 1080 m2 küzdőterű, lelátóval, öltözőkkel, két büfével, WC blokkal és még sok kiegészítő helyiséggel rendelkező létesítmény kivitelezése.A legelső országos jelentőségű program az - új létesítmény átadásával együtt -, az I. Marcali Kiállítás volt, 1993. szeptember 23-26 között. 1993. szeptember 23-án Göncz Árpád köztársasági elnök nyitotta meg a rendezvényt, és avatta fel a kiállításnak helyet adó Marcali Sportcsarnokot.A Sportcsarnok építésekor már ott volt Kiss László, a Csarnok Kft. ügyvezetője, a Sportcsarnok igazgatója.  Aki azóta is a Sportcsarnokban dolgozik, és az intézményvezetői munka mellett a Marcali Városi Szabadidő Egyesület elnöke is.
- 1993. szeptember 23 –án volt az ünnepélyes átadás, előtte nem is funkcionált a csarnok?
- Az avatást megelőzően már tavasszal kiderült, hogy várhatóan én leszek az igazgató. A tanévzárót követően 1993. június 16-án kerültem ide a Sportcsarnokba. Akkor még az épület nem volt kész, az önkormányzatnál kaptam egy asztalt az Ivusza Pista bácsi mellett. Mondhatom, már az első naptól azon dolgoztam, hogy tartalommal tudjuk megtölteni ezt a létesítményt. Meglehetősen sokat dolgoztam akkoriban, azóta is emlegetik, hogy egy alkalommal rám zárták az önkormányzat épületét, annyira belemerültem a munkába, hogy nem vettem észre, hogy már mindenki hazament. A takarítók „szabadítottak ki” a szorult helyzetemből. A Sportcsarnok majdani üzemeltetésének ügyei mellett párhuzamosan a Marcali VSZSE szervezése is a feladatom volt. 1993. július 16 –án bejegyezték a VSZSE –t a bíróságon. És hát persze ott volt már a Vásárral kapcsolatos teendők sokasága.
- A vásár megrendezése hogy került előtérbe? Milyen szándékokkal kezdtetek a szervezésbe? Volt ebben gyakorlata valakinek, vagy egy céget bíztatok meg?
- Már a kezdetektől volt arról szó, hogy legyen egy Nemzetközi Vásár is Marcaliban a Sportcsarnokban. A csarnok kivitelezését végző Szentbalázsi Surján Rt. korábban a Sevillai Világkiállítás magyar pavilonját építette. Azt feltételezem, hogy ott kaptak egy olyan impulzust arra, hogy „kedvet kapjanak” a vásárszervezéshez is. Ők ajánlották, hogy szerveznek egy vásárt a megnyitóra. A város vezetése erre fogadókész volt. Az 1993 –as és az 1994 –es vásárt a Surján Rt. rendezte, szervezte. Mi mellettük dolgozva tanultuk a vásárszervezést, rendezést. De mondhatom, hogy a teljes Polgármesteri Hivatal is részt vett a szervezésben.Ha elhelyezzük az időben az első vásárt (1993), azt kell tudni, hogy nem volt Marcaliban korábban hasonló nagyságrendű program. Akkoriban a május elsejék, vagy a búcsúk voltak a legnagyobb létszámot megmozgató rendezvények. Nagyon nagy volt a várakozás a lakosság körében, mindenki csodálta, hogy miként alakul ez a környezet, hogy épül a vásár, hogy állítják a nagysátrat. Akkoriban a gazdasági környezet lehetővé tette, hogy egy igazán nagyszabású rendezvény legyen a Marcali Nemzetközi Kiállítás és Vásár. Jellemző volt már az első és további néhány vásárra, hogy számszerűen is, de kiállítótér nagyságban is nagyon sok külföldi vendégünk volt. Sorolhatnám a testvérvárosi cégeket, de Svájcból, Lengyelországból, Olaszországból, Németországból nagyon sok és jelentős cég jött el kiállítani.1993 –ban Göncz Árpádnál „nagyobb” személy nem volt, aki avathatta volna a Csarnokot és megnyithatta a Vásárt.Jól emlékszem, hogy nekünk szervezőknek milyen szokatlan volt, hogy már hetekkel korábban a Köztársasági Őrezred vizitált a helyszínen, hogy micsoda sajtóérdeklődés volt. De hát említhetem, hogy volt itt ejtőernyős ugrás és helikopteres sétarepülés… kis város volt akkor is Marcali, mi is csak rácsodálkoztunk ezekre a dolgokra.
- Arra kérlek, hogy egy-két színes sztorit osszál meg velünk. Gondolom az elmúlt 20 évben sok érdekesség történt a vásárok idején.
-Hát volt sok, persze mindenkinek más az emlékezetes. A gyerekeknek lehetnek akár a gólyalábasok, a fiataloknak a Republic koncert, de például volt olyan vásármegnyitó is, amikor az Olimpia miatt a díszvendég és polgármester úr egy magyar érdekeltségű aranyérem okán megfeledkeztek az eseményről – nézték a versenyt a tv-n -, meglett az arany és sietve érkeztek a megnyitó ünnepségre. Nagyon sok neves sportolót hívtunk meg annak idején a vásár idejére, közönség találkozók voltak. De hát elmondhatom, hogy több miniszterelnök is a vendége volt a vásárnak. Rengeteg sztori van, de hát, ahogy mondtam, mindenkinek más az érdekes.
- Végleg megszakadt a vásárok sora?
- Valamikor a beszélgetésünk elején már említettem, hogy én azt gondolom mindent a „helyén” kell kezelni, abban a közegben, abban a korban, abban a gazdasági, abban a politikai környezetben. Azt kell mondanom, hogy a kilencvenes évek eleje szinte önmagától létrehozta a vásárt. Később ez a felfokozott érdeklődés a gazdasági nehézségek, a cégek „aprózódása”, a közönség érdeklődésének a csökkenése miatt fokozatosan „elhalványult”. Sokat változott a gazdasági és a kereskedelmi környezet. Valamikor voltak olyan termékek, amelyeket szinte csak egy évben egyszer, itt a vásárban lehetett megvenni. Ahogy bővültek a vásárlási lehetőségek az országban, ez a „monopólium” egyre jobban háttérbe szorult, gyakorlatilag mindent meg lehetett már venni évközben is.
- A kezdetektől Te vagy a Marcali VSZSE elnöke. Milyen kiemelkedő teljesítményre emlékszel abból az időből?
- Marcali életében a Sportcsarnok megépülése egy minőségi változást hozott.  Terem hiánya miatt a kézilabda, a kosárlabda az teljesen elhalt. Ezek a sportágak a 80 –as évekre már egyértelműen terem sportágak lettek, szabadtéren bizonyos osztály fölött nem lehetett mérkőzést rendezni.Az általános iskolákban nagyon elterjedt volt mind a két sportág, ezért égető szükség volt egy igazi teremr,e ahol kosarazni, kézilabdázni lehet. A kézilabdában a diáksport keretében a körzetben nagyon ügyes és jó csapatok voltak Sávolytól, Nikláig, de Vésén, Böhönyén, Nemesviden, és sorolhatnám. Mindenütt foglalkoztak a gyerekekkel. Annak idején egy járási bajnokságot megnyerni egy nagy dolog volt!Ezelőtt húsz évvel Marcaliban a kézilabda csapat a megye bajnokságban játszott. Egy erős, jó csapatokból álló mezőny volt akkoriban. Jelentős volt az utánpótlás, hiszen mi a Mikszáth Iskolában jó eredményeket értünk el, talán még az idősebbek emlékeznek rá, megnyertük a Tv –ben futott „Pályán maradni” vetélkedő sorozatot, ami jó hírverése volt a sportágnak. Illetve sokszor odakerültünk az országos döntőnek a küszöbére. De hát sajnos, a Mikszáth körülményei nem tették lehetővé a jobb eredményt.
- Térjünk vissza 1993 –ba!  Mondhatom, hogy a Sportcsarnok megépülése „generálta” a VSZSE megalakulását, vagy volt más ok erre?
- A két jelentős játékos létszámot feltételező sportág automatikusan szükségessé tette egy egyesület létrehozását. Erre tudatosan készültünk, hiszen még nem volt kész a csarnok, de az egyesületet már létrehoztuk. És hamarosan már egy több szakosztályos, nagy sportegyesület lett a Marcali VSZSE. Az volt a város elvárása, hogy a hagyományokra épülve a kézilabda és a kosárlabda sportágakat kell behozni ide a Sportcsarnokba. A kézilabda is másképpen alakult egy kicsit, és a kosárlabda is másképpen.A kosárlabdánál, mivel előtte hiányzott a fiatal generáció, a felmenő korosztályok az akkori kosárlabda csapat a régi nagy öregekre épült és a megye bajnokságban kezdtek el játszani.Kézilabdánál ez pont fordítva volt, mert ott az általános iskolai diákokra kellett építkezni. Amikor kiderült, hogy rájuk majd szükség lesz, mi már 93 elejétől nekiláttunk a csapatépítésnek. A diákok mellett meg tudtuk szerezni olyan marcaliakat, akik játszottak már korábban. Akkor került ide  Dombóváriné, vagy  Szántó Angéla, ők a mai napig itt vannak a szakosztálynál. Ők alapító tagjai voltak az akkori csapatnak, és ma már más beosztásban, de mai napig itt vannak. Rengeteg játékosunk volt, de nagyon fiatalok. A korábban elvégzett munkának, a hatalmas tenni akarásnak az eredményeképpen toronymagasan vereség nélkül nyertük a megye bajnokságot. A következő szezonban már az NBII-ben szerepeltünk.
- Ahogy megfelelő színvonalú csarnoka lett a kézilabdásoknak, egyre feljebb léptek a bajnokságok szintjében végül 1999/2000 és 2001/2002  –ben az NBI –ben játszhattunk. Majd miután nem sikerült a bennmaradás az első osztályban azóta az NBI/B –s bajnokságban szerepelünk. Majd arra kérlek, hogy röviden foglald össze ezt az időszakot. De mielőtt erről beszélnénk, arra kérlek, beszéljünk még egy kicsit a múltról.  Úgy tudom, te is voltál edzője a kézilabdásoknak, mikor volt ez, és meddig edzősködtél?
- 1994 –ben már az NBII –ben szerepeltünk, és öt évig volt a csapat a második osztályban. Én akkoriban nemcsak a felnőtt csapat edzője, hanem a diákcsapatoknak is edzője voltam. A Nemzeti Bajnokságban a harmadik és az ötödik hely környékén voltunk szinte minden szezonban. 1998 –ban viszont már ostromoltuk az NBI/B kapuját. Akkoriban került ide néhány játékos máshonnan. Akkor már a bennünket körülvevő közegnek volt egy elvárása, hogy jussunk fel egy magasabb osztályba. 1998-ban nagyon éles küzdelemben, de megnyertük az NBII –es bajnokságot. Én 1998 –ig voltam a csapat edzője.
- Miért hagytad abba?
- Több oka is van. Ekkortól nekem már a vásárszervezés is a feladatom lett, és az egyesületben is megnövekedtek a feladataim. Amikor az NBII –ben voltunk, akkor nem csak a diákcsapataim voltak, hanem volt például egy csapatunk a megye bajnokságban is. Az edzősködés az egész embert kíván. Úgy éreztem, nem tudom egyszerre mind a két feladatomat ellátni.
- Harminc éve a sportnak élsz, voltál testnevelő tanár a Mikszáthban, húsz éve vezeted a VSZSE –t. Voltál évekig kézilabdaedző, dolgoztál már NBI –es csapat mellett, ismered a sportot, a marcali sportéletet. Őszintén kíváncsi vagyok a véleményedre, hogy egy ilyen 13 ezres kisváros - ami valójában a belső területeivel csak 8-9 ezres – mint a mienk, versenybe szállhat a nagyobb településekkel? Kell nekünk magasabb szintű sportélet Marcaliban? Tartsuk itt a gyerekeket? Tudnak itt eredményt elérni?
- Kiugró nagy tehetség kevés van. Én azt mondom, hogy a kiugró nagy tehetség menjen el, mert itt a sportból megélni nem tud. Ugyanakkor azt gondolom, hogy annál nagyobb élménye egy sportolónak nem lehet, mint az, hogy ahol felnőtt, elkezdte a sportpályafutását, ott sikeres! A legtöbben ezt majd a munka mellett fogják csinálni, a játékot a sport szeretetéért, a társaságért, a csapatért. A sport egy nagyon jó lehetőség arra, hogy értelmesen csapatban töltse el valaki a szabadidejét, programot ad, és sikerélményekkel gazdagít!Nekünk az a célunk, hogy ezen a szinten legyünk sikeresek! Feljebb nem tudunk menni, és nem is kell! Legyen az, hogy nálunk a fiatalok játszanak, legyenek ügyesek, tudjanak fejlődni. Mi ennyit tudunk biztosítani. Aztán majd, aki arra alkalmas, az majd kiharcolja magának a feljebb jutás lehetőségét.