AMV Matematika Verseny 2017.

 

matek1

Május 13-ára, az év 133. napjára összehívtuk az „országgyűlést” Marcaliba, a 4-8. osztályos matekosok segítségével. A mottó Zsiborás József tanár úrtól származik. Ő a főszervezője az Alapműveleti Matematikaversenynek, amelyet már 22 éve rendez meg a matematika munkaközösség a Mikszáth Utcai Iskolában. S valóban, a helyszínen járva rengeteg diákot s még több kísérő tanárt, szülőt és testvért láttam izgatottan várva a megmérettetést. Országos döntőről lévén szó, több száz kilométerről is érkeztek versenyzők. Ebben a tanévben 15 megye és a főváros 52 iskolájában 5105 diák oldotta meg a feladatokat. A nevezések az ország 410 iskolájából érkeztek. Évfolyamonként a legjobb 20-24 tanuló került a döntőbe, 111-en.

Bogár Szabó Mihály 5. osztályos tanuló Kecskemétről érkezett. Másodikos kora óta kedvence a matematika. Tavaly 4. helyezett volt. Többféle versenyen indul, ezt azért szereti, mert szerinte furfangosak a feladatok. Fizikus vagy matematikus szeretne lenni. A marcali Papp Máté hetedikes, szerinte nehezek voltak a feladatok, meg kellett dolgozni a sikerért. Ő is már alsós kora óta versenyez. Varga Kristóf is a Mikszáth Utcai Iskolába jár, ötödikes. Tavaly óta sokféle, izgalmas feladatot oldott meg. Hetente másfél órát készültek a versenyre. Informatikus szeretne majd lenni. Ő kapta meg a legjobb marcali versenyző díját. Felkészítő tanára: Guriczáné Kaposi Györgyi. Amíg a feladatlapot oldották meg a versenyzők, a kísérők sem unatkoztak. A könyvtár tele volt gyerekekkel, akik játékos feladatokat oldottak meg Györei Istvánné szervezésében. Népszerű volt ez az időtöltés s a jutalom sem maradt el. S a felnőttekre is gondoltak, Guricza Gyula számukra is feladványt készített. A tudósítás végén közöljük, s arra kérjük olvasóinkat, játsszanak velünk s küldjék be a szerkesztőség címére június 10-ig!
Zsiborás Józsefet kérdeztem a versenyről, aki elmondta, hogy 1996-ban volt az első. A munkaközösséggel együtt találták ki a feladatok tematikáját és szerkezetét. Először Marcaliban próbálták ki, városi fordulót rendeztek. Egy rendszert (franchise-t) találtak ki a verseny lebonyolítására is, és ezzel együtt ajánlották ki. Ez megtetszett a pedagógusoknak is. 1999-ben volt az első megyei forduló. Személyesen keresték meg iskolákat, népszerű verseny lett. 2004-ben megrendezték az első országos döntőt. Ma már az ország második legnépszerűbb matematika versenye. A kezdetektől feladatgyűjteményt adnak ki. Szívesen neveznek a tanulók, itt van sikerélményük. S minden évben vannak zseniálisak! Már szeptemberben megtervezik az éves versenyt, minden évfolyamnak van felelőse, ő keres ötleteket, állítja össze a feladatokat. (Szeretik a kevésbé hangsúlyos anyagrészeket, keresik az egész megyét tanító feladatokat.) Külön programot használnak, honlapja van a versenynek. Az egész munkaközösség jól szervezett, forgatókönyv szerint dolgoznak, mindenki hozzáteszi a maga ötletét. Ma is 22 felnőtt és 15 diáklány dolgozott a verseny sikerén. Az egész várost megmozgatja az esemény, hisz a messzebbről jöttek ellátásáról gondoskodni kell. Az idén 61 személy aludt panzióban, kollégiumban és magánszállásokon. Nagy Balázs, a Polgármesteri Hivatal munkatársa is segített az elhelyezésben. Az étkezésben a GYÉK és a Mézes Mackó működik közre. Az első hat helyezett kap jutalmat minden évfolyamból és a város legjobban végzett diákja is kap díjat a polgármester aláírásával s ő is adja át. Mindezt a nevezési díjakból és támogatók jóvoltából tehetik meg. Őket elismerik, az eredményhirdetésen Györei István, a rendező Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola igazgatója, AMV-emlékérmet adott át a verseny régi, jelentős támogatóinak: Dr. Sütő László polgármesternek, Kis-Dörnyei László alpolgármesternek, Dóra Tibornak, a DÓRA BARKÁCS vezetőjének, Hosszú Andrásnak, az OTP marcali fiókigazgatójának.
Nagyszerű szervezés, jó hangulat jellemezte a délelőttöt. Bárkit kérdeztem, úgy nyilatkozott, jövőre újra szeretne itt lenni. „A matematika a kulcs és az ajtó a tudományokhoz.” ( Galilei)
Horváthné Csoszó Gyöngyi