Egyesületek, szakosztályok

A városi teniszélet régi hagyományokra nyúlik vissza. Eleinte a kórház területén önerőből megépített 2 salakos teniszpálya szolgálta a teniszezni vágyók igényeit. Azonban a folyamatosan növekvő létszám megkövetelte az újabb pályák építését. A 2003-ban átadott strandfürdő területén megépített 4 salakos teniszpálya üzemeltetését a Marcali Városi Önkormányzat a klubra bízta.

 

Ezzel megoldódtak –ha rövid időre is – gondjaink. Sajnos közben a kórháznál található teniszpályák önhibánkon kívül lassan játékra alkalmatlanná váltak. A folyamatosan bővülő létszámú bérletesek immár csak 4 pályán hódolhatnak szenvedélyüknek. Azonban komolyabb odafigyeléssel és szervezéssel még megoldható, hogy kétnaponta mindenki pályára kerüljön.

2002-ben alakult meg a Marcali VSZSE Tenisz Szakosztálya. Azóta csapatot indítunk a Zala megyei bajnokságban. Különböző sikerek után tavaly felállhattunk a dobogó legfelső fokára. Évente májustól kezdődően minden 3. hétvégén tornákat szervezünk, amiknek nagy sikerük van. Ezen kívül házi bajnokságokon mérjük össze tudásunkat. Azt hiszem elmondható, hogy egy nagyon jó közösség alkotja a klubot, ahol újabb barátságok kötődtek, és remélhetőleg kötődni fognak.

Szeretettel várunk minden teniszezni vágyót, aki a játék szeretete mellett egy jó közösség tagjává is szeretne válni.
Elérhetőség: http://www.marcali-teniszclub.hu/

Marcali Város Önkormányzata

cimer1Marcali Város Önkormányzata

8700 Marcali, Rákóczi u. 11.
Közp. telefon: 06 85 501 001
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Honlappal kapcsolatos észrevételek: 
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.