A Baglas Néptánc Egyesület és elődje, a Baglas Népi Együttes életútja jórészt egybeesik Marcali várossá válásának idejével. A Baglas első nagyszabású műsorát a várossá avatás alkalmából 1977. március 30-án adta a régi kultúrház nagytermében. Az elmúlt negyven évben szinte nem volt városi ünnepség az együttes vagy valamelyik utánpótlás csoport fellépése nélkül. Azt gondolom, hogy bátran állíthatjuk, a Baglas neve a legszorosabban fonódik össze a város nevével. Ez adta az apropóját annak a beszélgetésnek, ahol az együttes régi és új vezetőivel, egykori tagjaival a kezdetektől a mai napig próbáltuk feleleveníteni a történteket, számba venni az eredményeket, és közösen kicsit elmerengtünk a jövőn.
Omrainé Margót, Németh Magdit és Bartsch Zoltánt a kezdetekről faggattam:
Margó: Mi már a hetvenes évek elejétől jártunk a kultúrházba táncolni, az akkori igazgató, Lóki Gyuri kezdeményezésére Mészáros Gyuszi tanítgatott bennünket a néptáncos alap- lépésekre, a felesége pedig harmonikán kísért. Fiatalok voltunk, jó volt a társaság, hamar közösséggé kovácsolódott a csapat.
Fábiánné Németh Magdi: Én is 14-15 éves koromban kezdtem, a gimnáziumból küldtek bennünket, hogy nézzünk be egy táncpróbára, hátha megtetszik. Zenei tagozatos iskolába jártam, szerettem a zenét, és hamarosan a néptáncot is nagyon megszerettem. Abban az időben nemigen volt más szórakozásunk, részemről életre szóló szerelem lett a néptánc.
Bartsch Zoltán: Mi 1976-ban, Boronkán kezdtünk táncolni a feleségemmel, az akkori KISZ- szervezet kezdeményezésére, de mivel mi, fiúk többségben voltunk, hamarosan lányok után kellett néznünk. Ez idő tájt költözött a faluba id. Ureczki Csaba koreográfus, tánctanár, aki szárnyai alá vett bennünket, és összehozta a két csapatot. Így alakult meg 1976 decemberében az együttes, amely 1977 tavaszán vette fel a Baglas Népi Együttes nevet. A táncosok mellett ekkor már zenekar is volt, Lóki Gyuri, Tengerdi Győző, Varga Lajos, és egy cimbalmos (sajnos a nevére már nem emlékszem) profi módon kísért, sőt néhány hónap után citerások is csatlakoztak.
Nagyon lelkes volt a csapat, és az öreg Ureczky nagyon komolyan vette a próbákat, hamar jöttek az eredmények is. Az ÁFÉSZ akkori vezetői szerencsére fantáziát láttak a dologban, támogatták az együttest. Az első öltözet ruhákat, cipőket, csizmákat mind- mind nekik köszönhetjük!
1978 tavaszán Siófokon már bronz minősítést, 1980-ban pedig már arany minősítést ért el az együttes. Számos hazai fellépés mellett Bulgáriában és Franciaországban is szerepeltünk. Szép sikereink voltak, egészen 1984-ig. Bár id. Ureczki Csabától 1981-ben meg kellett válnunk, Orbán Csaba vezetésével tovább működhettünk.
- Mi okozta az együttes felbomlását 1984 tavaszán?
Margó: Több oka is volt. Elsődlegesen id. Ureczki Csaba távozása, és ezzel egyidőben az ÁFÉSZ támogatásának csökkenése, majd teljes elmaradása volt a legfőbb ok.
Bartsch Zoli: A fiatalok jórészt családot alapítottak, sorban jöttek a gyerekek, nem volt már elég szabadidő a próbákra.
Németh Magdi: A gimisek leérettségiztek, a kiskatonák leszereltek, és nem volt, aki összetartsa a társaságot. Orbán Csabának több csoportja is volt a megyében, egyre ritkábban járt Marcaliba.
https://marcali.hu/elet-a-varosban/marcali-naplo/marcali-naplo-cikkek/marcali-napl%c3%b3-2017-5-sz%c3%a1m/a-baglas-40-%c3%a9ve-1-r%c3%a9sz#sigProId696d0c4701
- Akkor ezzel gyakorlatilag megszűnt a néptánctanítás Marcaliban?
Bartsch Zoli: Szerencsére nem, itt volt nekünk Csikvári István. Régi táncosunk, előbb a kisegítő iskolában, majd a Mikszáth iskolában szervezett 1981-től utánpótláscsapatokat 10-14 éves gyerekekből. A Prücsök néptánckörben az évek során sok száz kisgyermek ismerkedhetett a néptánc alapjaival, és 1984-től 1996-ig gyakorlatilag István és az általa tanított gyerekek tartották életben a néptáncmozgalmat városunkban. Az évek során szép sikereket értek el a gyermekcsoportok, és táncosaik felnőttként elsőként kapcsolódtak be az újjászervezett Baglas munkájába!
Bőszné: Engedjétek meg, hogy ehhez kapcsolódóan én is felidézzem az emlékeimet. Élénken emlékszem az 1996-os jubileumi program szervezésével kapcsolatos izgalmakra.
Néhány éve már a művelődési ház igazgatójaként dolgoztam, és nagyon örültem a kezdeményezésnek, miszerint próbáljuk meg egy jubileumi műsor erejéig összehívni a régi csapatot. Csikvári István, Margó, akivel ekkor már együtt dolgoztunk, és Magdi is nagyon aktívan szervezték a programot. Hónapokig leveleztek, mire mindenkit sikerült elérni
(akkoriban a telefon még elég nehézkesen működött). Hetekig próbálták a régi táncokat a fellelt tagok ifj. Ureczky Csaba vezetésével a 1996. március 29-re meghirdetett produkcióra.
A művelődési ház ezen az estén valóban zsúfolásig megtelt, három régi koreográfiát mutattak be az öregek, az egykori zenekar kíséretében, a citerások közreműködésével. A folytonosságról pedig a Prücsök ifjú néptáncosai adtak számot, szintén hatalmas sikerrel. Az est után minden résztvevő egyetértett abban, hogy ez a történetet nem érhet itt véget, ezt folytatni kell, újra létre kell hívni egy városi felnőtt együttest.
Szerencsére a művelődési házban megőriztük a ruhatárat, a hangszereket, a hely adott volt, művészeti vezetőt és támogatót kellet „csak” találni!
Margó: Ifj. Ureczky Csaba több mint fél évig Kalocsáról járt hétvégenként próbát tartani, és az „ öregekhez” hamarosan fiatalok csatlakoztak. Mondhatjuk, ez volt a második aranykor, csodálatos érzés volt, hogy együtt táncoltunk mi, öregek a saját fiatal családtagjainkkal. A Nagypál családra és a Csöndör családra sokan emlékszünk, ott volt az apraja-nagyja. Látván, hogy a kezdeti lelkesedés kitart, „formába kellett önteni” az új együttest, és akkor ehhez az egyesület tűnt a legalkalmasabbnak, de erről ti már többet tudtok nálam Zoli és Kati!
Bartsch Zoltán: Valóban, a legfontosabb az volt, hogy biztosítsuk a továbblépés lehetőségét. Szerencsére, ehhez az akkori városvezetés és a kulturális központ is nagyon jó partnernek bizonyult. Sürgősen állandó művészeti vezetőt, koreográfust kellett találnunk, és anyagi forrást a működés finanszírozására. 1996 májusában megalapítottuk a Baglas Néptánc Egyesületet, jómagam, mivel a táncból már úgy véltem, kiöregedtem, egyesületi elnökként próbáltam egyengetni az együttes útját.
1997 januárjában sikerült megnyernünk Mosóczi István Harangozó- díjas koreográfust, ettől kezdve bő három éven át ő irányította a művészeti munkát. Mi pedig Katival a hátteret biztosítottuk. Szerveztük a fellépéseket, utazásokat, a külföldi szerepléseket, a fesztiválokon való részvételt. Jobbára én képviseltem az együttes érdekeit a hivatalokban, Kati pedig pályázatokat írt és nyert szép számmal. A város hamar felismerte a művészeti együttesekben, egyesületekben rejlő közösségteremtő, kultúraterjesztő lehetőséget, ezért támogatta működésünket.
Rengeteg fellépésünk volt megyeszerte, nyaranta a Balaton-parton, ősztől tavaszig a környező kistelepüléseken és városokban, de vendégszerepeltünk Németországban, Horvátországban, Portugáliában, Törökországban és Olaszországban is több nemzetközi fesztiválon. A magyar néptánckultúra népszerűsítésében elért eredményeink hivatalos elismeréseként 2000-ben Somogy Polgáraiért, 2001. március 24-én pedig Marcali Polgáraiért kitüntetésben részesült együttesünk.
A Mosóczi István nevéhez, tevékenységéhez köthető időszak komoly előrelépés volt a táncosok számára technikai tudásban, néptánckultúrában és erőnlétben egyaránt. Emellett szót kell ejtenünk arról a fantasztikus előadásról, amely egy másfajta művészeti ágba, a táncszínházba engedett átjárást a Mosóczi által színpadra állított Itt élned, halnod kell című produkcióval. A Calypso Kórussal közösen előadott művet a Szabadságharc 150. évfordulóján, 1998. március 15-én láthatta először a marcali közönség.
A bemutató után az összes iskola kért külön előadást, olyan nagy hatása volt a darabnak. De nem csak a közönségre hatott elemi erővel, a résztvevők: a kórus, a zenekarok, és a táncosok is élvezték minden egyes pillanatát, a próbák kezdetétől az előadásokig.
Közös igényként merült fel az együttesek részéről a táncszínházi vonal folytatása, de ez már egy másik történet, részben új szereplőkkel, ezért a beszélgetést innét folytatjuk a Napló következő számában.
Bőszné Kiss Katalin
