Marcali Napló cikkek

cafe mkn 11

A Marcali Városi Kulturális Központ által alapított Korzó-díj, dr. Sütő László polgármester úr fővédnökségével, harmadik alkalommal került átadásra.

 

A Szórádi Zsigmond szobrászművész által készített díjat, évről évre olyan személyeknek és közösségeknek szavazza meg az intézmény, akik Marcali kulturális életében aktívan részt vesznek, és sokat tesznek a város közösségéért kultúraközvetítő munkájukkal. 2017-ben, a Magyar Kultúra napján Kovács József nyugalmazott rajztanárnak ítéltük oda a díjat, magas színvonalú alkotó munkájáért, közösségi és művészeti alkotótevékenységéért.

 

Kovács József 1937-ben Marcaliban született, általános iskolai tanulmányait is itt végezte. A csurgói gimnázium humán tagozatán, szabadidejében versillusztrációkat, képeslapokat készített.. A pécsi és az egri tanárképző főiskolán végezte el a rajz-földrajz szakot, majd Devecserbe került, az ottani általános iskolába tanítani. 17 évnyi Veszprém megyei tanári munka után került vissza Somogy megyébe, Marcaliba. 1975-től a Noszlopy Gáspár általános iskola, majd 1979-től a Mikszáth utcai általános iskola pedagógusa lett, ez utóbbi iskolából ment nyugdíjba.
1997 és 1998 között a gombai templom stáció képeit festette meg. A marcali Római katolikus templomban ma is megtekinthető az általa készített Szent Pál apostol portréja, és Szent Veronika kendőjét ábrázoló műve.
Egyik alapító tagja, és aktív résztvevője volt, a Marcali Városi Kulturális Központ kezdeményezésére alakult, helyi művészeket összefogó Bernáth Stúdiónak, majd a Marcali Paletta, MAPA, képzőművészeti alkotóközösségnek.
Helyi gyermek rajz pályázatok zsűritagjaként még ma is aktívan tevékenykedik.
A Marcali Múzeummal is évtizedek óta szoros a munkakapcsolata: dr Gaál József helytörténeti füzeteinek borítóterve, grafikai, illusztrációs munkái, valamint Horváth László pedagógus helytörténeti könyvének és Lángi Béla most megjelent kötetének a grafikai anyaga is Kovács József keze munkáját dicséri.
Művészi alkotásait, festményeit, grafikáit többen megtekinthették, önálló és csoportos kiállításokon, itthon és külföldön egyaránt. Legutóbb 2016-ban, a Kulturális Korzó Kortárs Galériája életmű kiállítással tisztelgett Kovács József nyugalmazott rajztanár művészi munkássága előtt. 

 

Marcali Városi Kulturális Központ

 

Marcali Város Önkormányzata

cimer1Marcali Város Önkormányzata

8700 Marcali, Rákóczi u. 11.
Közp. telefon: 06 85 501 001
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Honlappal kapcsolatos észrevételek: 
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.